A fehér sivatagban kóborló angyal
A fehér sivatagban kóborló angyal
Veled álmodtam, kicsi angyalom,
Magányosan, egyedül vágtál át a sivatagon,
Fehér volt minden,
Hamu hullt és hó is talán,
Te magad is hófehér voltál.
Álomból lettél,
Én teremtettelek,
Árnyék, mi mindig követte lépteimet.
Üres szavak szólnak, hívnak téged
Ha leszáll a komor éj,
S minden halandó fél.
Ott, a sivatagban átölelnélek,
Csókolnám ajkaid,
Hiába hidegek és élettelenek.
Ott, minden hideg és halott,
Körülötted a világ megfagyott.
Szárnya tépett kicsi angyalom,
Én ölelnélek és csókokkal
Űzném el a hideget felőled.
Miért választod akkor
A kegyetlen hívőket?
Én hitetlenül is magamhoz ölellek,
Ha nem is kéred, életet adok lelkednek.
Veled álmodtam kicsi angyalom,
Egyedül vágtál át a sivatagon,
Fehér volt minden,
Hamu és hó hullt alá,
Te magad is hófehér voltál.
Jött a szél,
S mindenütt homok kavargott,
Vihar tombolt, mint lelkemben,
S elveszítettem nyomod ebben a fehérségben.
Üres, holt homokpusztában
Állok és keresem azt a kis jelet,
Ami hozzád elvezethet.
De nem jön válasz,
Hiába kiáltom nevedet,
Lassan megértem,
Mi a kötelességed.
Veled álmodtam az éjjel, édes kis angyalom,
Mellettem ültél a pamlagon.
Nem voltál más,
Csak árnyék; puszta látomás,
De mosolyogva simogattad arcomat,
Könnyes szemekkel figyelted mozdulataimat,
Suttogtad a nevemet,
Én pedig a fehér sivatagba álmodtam mindkettőnket.
2014.08.19.
