Búcsú
Búcsú
Írta: Narezuya Am'aridot
Szereplők: Zaebos, Horváth-Kincses Keve
Ahogy ott álltam a domb tetején magam köré font karokkal, olyan érzés fogott el, mintha lebegnék. A szél körbeölelt, elszáguldott mellettem és magával ragadott. Éreztem, ahogy cibálja hosszú, vörösesszőke tincseimet és a ruháimat.
Lehunyt szemmel hallgattam. Kizártam magamból a világot, ugyanakkor eggyé is váltam vele. Abban a percben olyan hatalmasnak éreztem magamat, mint még soha. A lüktető energia átszáguldott rajtam, és mindenemben ott vibrált.
Szabad voltam. Istenem, mennyire szabad…
A következő percben aztán változott minden. Mintha csak egy tóba, vagy még inkább, mintha egy mocsárba estem volna és süllyedtem volna lefelé. A levegővétel is nehezemre esett.
Elmosolyodtam, de nem nyitottam ki a szememet, és nem néztem hátra. Anélkül is tudtam, ki áll ott.
- Üdv, Zaebos.
- Elég gyorsan felismertél, Keve.
- Van benne gyakorlatom. Szóval… Itt az idő? – kérdeztem, bár teljesen feleslegesen, hisz tudtam rá a választ.
- Hamarosan. Még kicsit várhatunk, ha akarod.
- Mire? Hogy meggondoljam magam, és nehezemre essen menni?
A következő pillanatban karokat éreztem magam körül. Jóleső biztonságérzetet keltő karokat. Tudtam, hogy Zaebos ölel, mégsem borzadtam tőle. Még úgy sem, hogy tudtam, ő egy démon, és ő lesz a gyilkosom is.
- Mire gondolsz? – kérdezte halkan, azon a borzongatóan édes hangján.
- Arra, hogy boldog vagyok. Most minden olyan tökéletes. Most kell mennem, mikor nem bánok semmit.
- Eddig mindenki inkább könyörgött az életéért és a lelkéért.
- A lelkemmel én rendelkezem. És annak adom, akinek akarom. Ha neked szánom, abba senkinek sincs beleszólása. Istennek a legkevésbé.
- Azt hittem, nem hiszel benne.
- Ha te létezel, neki is kell. De kérlek, ne beszéljünk tovább. Menni akarok.
Halk sóhaj, alig több egy lepke szárnycsapásánál. A démon lélegzete borzongásra késztetett. libabőrös lettem tőle.
Zaebos maga felé fordította a fejemet. Egyik kezével a derekamat tartotta, a másikkal az állam alá nyúlt és megemelte kissé. Csókja lágy volt és édes. Olyan, amibe beleremegtem minden porcikámban. Jesszusom,így senki sem tudott csókolni!
Ezután elengedett és hagyott visszafordulni. Lehajolt és ajka súrolta a nyakamat. Megremegtem, bár nem a félelemtől. Sosem féltem tőle, bár hogy ez miért volt így, nem tudtam. Egyszerűen éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok; hogy tőle sosem kell félnem.
- A szerződésünk a mai napon lejárt, Horváth-Kincses Keve. Megadtam neked, amire vágytál. Cserébe a lelked az enyém. – félresöpörte a hajamat az útból.
A következő pillanatban felszisszentem, és karjaim erőtlenül estek testem mellé, bár a kezeimet még ökölbe szorítottam kicsit. Fogai a nyakamba mélyedtek és éreztem, ahogy a vérem a szájába folyik, és lecsorog a torkán.
Tudom, mit gondoltok. Csak egy ostoba alak hagyja megöletni magát, adja el a lelkét és tűri mindezt olyan nyugodtan. Nem számít.
Végre kinyitottam a szemeimet. A világ szikrázott körülöttem, mintha a sarki fény kellős közepébe csöppentem volna. Gyönyörű volt. És ezúttal nem csak úgy mondom, tényleg az egész világot láttam magam előtt.
Elmosolyodtam.
Megérintettem Zaebos kezét a karomon. Ez volt az én búcsúm.
Tőle. Mindentől.
Ismét becsuktam a szememet.
Először mintha repültem volna. Mintha a szél felkapott volna. Aztán pedig zuhantam- süllyedtem lefelé, mintha mocsárba estem volna.
Mégsem éreztem mást, csak mérhetetlen békét. Életemben először nem bántott semmi. Nem érdekelt, hogy alig kapok már levegőt.
Ez a sorsom. Ennek így kellett végződnie. Mert, még ha meg is halok és el is kárhozok, mindaz, amit tőle kaptam, megérte. A szabadságomért nem tűnt nagy árnak.
„Szeretlek, Zaebos. Még akkor is, ha csak egy szerződés… egy préda voltam neked. Ne félj, nem haragszom. Nem gyűlöllek. Boldog vagyok. Most igazán boldog vagyok. Mert itt vagyok veled, és te ölelsz engem. Mert érzem a szelet, ahogy cibálja a hajamat és simogatja az arcomat. Ég veled, drága démonom. Köszönöm neked. Mindent, de mindent. Hogy eljöttél értem, hogy felszabadítottál. És hogy ilyen gyengéden végzel velem. Köszönöm… És… Szeretlek… Szeretlek…”
Még éreztem magam körül a karjait. Szorosan tartott.
Aztán meghallottam a hangját.
- Én is szeretlek téged.
2014. 01. 18.
Zaebos: Yliaster Daleth Demonomiconja szerint a homoszexualitás démona. ( Bezony , olyan is van J)
