Versek
Búcsúzom
Még hallom hívó szavaid,
Még érzem hogy mellettem vagy,
De a halál hidege már borzongat,
Gyötrő magányába magával ragad.
Még tart a szomorú eső,
Ázik a föld,
Vagy sír az ég,
Ahogy mondtad?
Emlékszem.
Az első találkozásra, amikor megfogtad a kezemet,
Akkor mosolyogtál, és azt mondtad:
„Többé nem engedlek.”
Mi változott meg ennyire?
Miért sír az ég?
Menj, vagy maradj, már régen
Nem számít.
Még tart a szomorú eső,
De már nem sírok az éggel,
Felkészültem, bármit is hoz a reggel,
Ebben a ragyogó fényben veled együtt oldódom majd fel.
Most még hallom hívó szavaid,
Még érzem magam körül a karjaid,
De a halál hidege már borzongat,
S te már nem hallhatod utolsó sikolyomat.
2013.08.11.
Álom
Az égen a bárányfelhők…
A világ csak forog körbe-körbe,
Már szédülök, de sosem lesz vége.
Repülni fent, a csillogó kék égben,
Ez volt a vágyam régen,
Most, hogy teljesült,
Rémülten látom széthullni világom.
Tolvaj vágyaim ellopták a fényét,
Nem maradt neki más, csak a sötét
Álmok nélküli feledés,
Csak én szárnyalok még.
Reményekkel teli utazásom végén
Már tudom, ott vár minden, amit áhítottam,
Mégis elszomorít a tudat,
Hogy amit érte eldobtam,
Örökre elveszett, mikor feladtam.
A világ csak forog körbe- körbe,
Már szédülök, de sosem lesz vége,
Repülni fent a csillogó kék égben,
Ez volt minden vágyam régen.
Szabadon szárnyalni, mint egy madár,
Most mégis egy új jövő vár,
Hiába hull darabokra a világ alattam,
Egy újat építek majd a romokból,
És ez lesz az én menedékem.
Az égen a bárányfelhők…
Csak egyetlen percre áll le a körhinta,
Míg szárnyaim pihennek,
Aztán újra nekivágok, és új világot építek,
Nem adhatom fel most,
Mert újra elveszítek mindent, ami fontos!
Szabadon szárnyalok a zöld mezők felett,
A kristály kék égen, amit beragyog a nap meleg fénye,
Most már csak egy dolog van hátra.
Emlékeim sodrából új alak emelkedik ki.
Mindent beragyog a lemenő nap varázsos fénye,
S ahogy leszállok a földre,
Meglátlak végre.
Mosolyodtól a világ csak forog körbe- körbe,
Már szédülök, de sosem lesz vége,
Repülni fent az azúr égben,
Ez volt a vágyam régen,
Most már végre tudom, hová is tartozom,
Melletted van a hely, amit úgy hívok:otthonom.
Ősi, bolond álmok ragyogják be ezt a világot,
Most mégis újra itt vagyok.
Hát tarts a földön kérlek,
S sose legyen vége ennek a mesének.
Legyen olyan végtelen, mint
A bárányfelhők tánca az égen.
2013. augusztus 16.
Jaeden-Odona emlékére
Kavarognak érzéseim, mint nyugtalanul megáradt patak,
Fáj, hogy így kellett elmenned,
Hisz még alig ismertelek,
Mégis nagyon megszerettelek.
Tudom, ez a búcsú sem örök,
Mégis fáj legbelül és marja a lelkemet,
Ezerszer kívántam már,
Hogy csak egyszer gyere még vissza.
Utoljára ölelj magadhoz,
Csak mondj valamit, nem számít mi is lesz az,
Hagy őrizzek ezáltal
Ezernyi boldog emléket rólad.
Keserű vigaszt nyújt mindaz, hogy emlékeimben még mellettem vagy,
Ebbe kapaszkodom, s szenvedek,
De hogy sírni ne láss, most búcsúzom,
Apám, menj békével; ég veled.
2013.07.13.
Csont, por, hamu, szellem…
Csont és hamu,
Porrá lesz minden,
Csak szellemed fog élni,
Amíg híven őrizlek emlékeimben.
2013.06.14.
Végromlás
A világ sápadt és sötét,
Minden, ami csak volt,
A semmibe vész.
Halottak hamva borítja
A kopár földeket,
Néma gyász vidékén kóborolsz, ne feledd!
Fakó napfény remeg oltalomért,
S mint a holdé, mi rég kifakult,
Sápatagon remeg a holt világ démonaitól.
Őrületük óráján,
Hol az Ikrek vad kacaja zeng,
Táncolnak hamuban, és csontok felett.
Mélabús idő jár
Az egykor oly büszke romok felett,
Melyet a halál lassan eltemet.
Sötét gyászunk óráján,
Ha lelkünket siratod,
Imádba nevünk bele ne vedd!
Isteneid hazug nevét se zengje ajkad,
Míg halk szóval életedért esdekelsz,
Szavaidnak máshoz kell most érnie.
Imádd hát, kit mások rettegnek,
Könyörögj megváltásért a süket füleknek,
S bár egy sziklából előbb fakadnak könnyek
Minthogy szíve panaszodra felenged,
Míg végzetünk e
Boldogtalan vidéken a kárhozat,
Jól vésd intelmünk szívedbe,
S idézd magad elé,
Ha oltalomért száll fohászod:
„Hol sötét bűn vert tanyát,
S még sötétebb, mi tartja láncát,
Ne remélj ott feloldozást,
Ha könnyed hull sorsod siratván,
Isteneidhez ne esdekelj, nem adnak ők feloldozást,
Ki tőlük remél, nem kap mást, csak halált.
2013.01.21.
Édes álom, édes méreg…
Édes álom voltál,
Édes méreg nekem,
Mégis akartalak,
Hogy fájdítsd a szívem.
By: Nathan Armstrong – Az utolsó napnyugta
Pokoli álom
Eltűnt sötét álom,
Széttört tükörcserép a földön,
Lehajolok érte és benne arcomat látom,
Csillogó kristály de
Fekete vér szennyezi be,
Itt lépked halovány kísértetem,
Keresem, mit egykor elvesztettem.
2010.03.26.
Minden lehet…
Hittél valaha is benne?
Elhitted, hogy van esély még?
Hogy ha lenézel, nem vár örvénylő mélység?
Hogy valaki elkapja majd a kezedet?
Nézem a holdat,
Amit véred fest most pirosra,
És érzem, emlékeznem kell
Valami égetően fontosra.
Arcodat látom most a vízben,
Ami el fog nyelni egyszer,
Kavargó emlékek és érzések suhannak át rajtam,
Közben érzem, kívülről jéggé fagytam.
Talán jéggé vált mindenem belül is,
Nem tudom biztosan,
Lehet, hogy valójában már meghaltam?
Ezért maradtam kíméletlen magányban?
A válaszokat kutatom a vörös hold alatt,
Kékesfekete árnyaiba sző közben az alkonyat,
S lelkem lassan feloldódik az éjben,
Mint reménytelen, elvakult kicsi szellem.
2013.08.25.
Négysoros
Elmondani könnyű, de véghezvinni már nem,
Csak azért esdeklem,
Síromig, hű társam,
Fehér rózsákkal jöjj el.
- Kuroshitsuji –
2013.01.09.
Végítélet
A földön mindenütt sötét lángok lobognak,
Emésztik a halott tájat,
A romok között nincs már élet,
Az égen fent trónol a véres udvarú gyémántporos telihold,
S a sápadt lélek, ki itt kószál,
Nem siratja többé a halott emberiséget.
2010.02.05.
Végzet
Ha a Hold elnyeli a Napot,
Nem segít rajtad Angyalod,
Küzdj csak, ha akarsz, elér a végzet,
Ha feltöröd a Karmazsin Pecsétet.
2010.09.09.
Grifftollak
Egy villanás, két hasonmás,
Összemosva két világ.
Ott várlak a tükör túloldalán…
BY:Ryna
Ősi varázslat
Halott város, régi átkok,
Ősi árnyak mire vártok,
Miért nem éledtek fel,
Ha a hajnal énekel?
Halljátok szavam, ütött az óra,
Hallgassatok most az én szómra,
Ébredjetek ősi lelkek,
Új nap virradt, éljetek.
By. Aisolus démonúr a… mittomén, valamelyik novellámban.
Tudom…
Olyan sok minden van még.
Minden rád emlékeztet.
Ezer pici dologból tudom,
Nemrég még itt voltál velem.
A Hold Kriptája
A Hold holt kriptájában,
„Élve” eltemetve
Alusszák örök álmuk
A kóbor lelkek.
(Felirat a Hold Kriptájának ajtaján)
Sors vagy mi
De fájdalom,
A sorsát előre senki sem látja,
Így keveredtem én is
Ebbe az elátkozott világba!
2009.
Légy mindig önmagad!
Légy mindig önmagad, álmodj merészet, nagyokat,
Tárd fel a világot, járd be minden kicsiny szegletét,
Vagy ha azt nem is, álmaidat
Veszni ne hagyd semmiért!
2012.
Por a szélben
Mint keserű por a szélben,
Sorsom siratván tántorgok az éjben,
Sírom keresem,
A magány béklyózta kis keresztet,
Tudom,többé nem mondhatom senkinek: szeretlek.
Nem nevet rám aranyló napfény,
Nem ölel át a hold ragyogása,
Csak a szél dúdol altatódalt vacogó lelkemnek.
Mint keserű port a szeszélyes szél,
Elragad a homály és magába temet,
Hiába suttognám még utoljára a neved,
Csak ennyire futja:
Ég veled!
2013.június 06.
Névtelen vers
Légy igaz, légy hős,
Légy, aki vagy,
Álma a mesék valótlanjának.
Maszk takarta,
Álarc fedte,
Nem jut el így vak szemedbe...
Igazság?
Mondd, mi az?
Kínja a holnap hazugságainak.
Szenvedj, mint én.
Sírj senkiért,
Gyászolj hazugságot, és temesd magadba az igazságot.
Zárd kapuját a végtelennek,
A sötétben kúszó rettenetnek,
Hisz jelét már így is magadon viseled, mióta káprázatai holt lovagjává tett.
2014.
Ébredés
Csendesen fekszem.
Az ágy puha, de hideg,
Hisz hűvös őszi hajnal van.
Elmélázva figyelem,
Ahogy megannyi csillag
Puha, hideg fénye rám ragyog.
Odakint az ég felhős,
De halvány derengést ad a fogyó hold.
A szél száraz levelet sodor magával,
Hangja borzongat.
Az ébredő világ neszei
Lomhán kúsznak be szobámba,
És lassan én is ébredek.
Üdv, valós világ,
Árnyak, álmok, tündérek,
Egy újabb édes éjszakáig
Ég veletek!
2012. szeptember 08.
Álmaim széttört tükörcserepén túl
Rám mosolyog halott világod,
Te sötét reményekkel terhes, elveszett tündérkert.
Volt valami.
Talán csak egy sejtés,
Egy régi álomkép, ami nem eresztett.
Egy hajó a kristálytükör vízen,
Dobbanás egy rég holt szívben,
Szikrázó hólepel hideg napsütésben.
Szorítsd szívem béklyódba,
Ne eressz szabadon többé,
Hagy veszek benned el örökre.
Igázz le, vedd el, amim van,
Mindent, amit adhatok,
Tudom, csak kis dolog.
Ha nem kell,
Hát taszíts a semmibe, ott jó lesz nekem,
Hagy feledjem el sötét végzetem.
Álmaim sötét tükörcserepén túl,
Mérgező vágyaim alkonyán,
Ölelj magadhoz a legvégső órán.
2014.01.09.
